TRF-KFT - www.trf-kft.hu - trf@trf-kft.hu | nyomtatta: vendég


A fűtéskorszerűsítésről

Takarékoskodásra az energiafelhasználásban csak akkor van értelme ösztönözni a fogyasztókat, ha lehetőségük van tenni ennek érdekében, ha valóban adottak azok a feltételek, melyek biztosítják számukra, hogy igényeik szerint befolyásolhassák az energiafogyasztást. Ennek hiányában a fogyasztással arányos költségosztási rendszer csak elégedetlenséget és újabb problémákat eredményez.
A lakóépületek fűtését a radiátorok hő-leadása biztosítja. Egy távfűtéssel ellátott társasház lakója, ha radiátorainak hő-leadását változtatni szeretné, akkor egyetlen lehetősége a radiátoron átáramló víz mennyiségének változtatása.
Azokban az épületekben, ahol ún. kétcsöves (a radiátorok egy csőpárra úgynevezett strangra csatlakoznak, amelyek biztosítják a víz be- illetve elvezetését.) vagy egycsöves, átkötő szakaszos (a strang csak egyetlen cső, a radiátor zárhatósága érdekében átkötő szakaszt építenek be) fűtési rendszer van, és a rendszerbe radiátorszelepeket is építettek, ott a szabályozás elvi lehetősége adott.
Mindenképpen ajánlatos azonban termosztatikus radiátorszelepeket alkalmazni. Ezek a szelepek automatikus helyiséghőmérséklet-szabályozásra képesek, ami a fogyasztói beavatkozást igénylő kézi szelepek alkalmazásához képest nagyobb energia megtakarításra ad lehetőséget. A termosztatikus szelepek segítségével a világítás és főzés során keletkező, vagy a napsugárzásból az ablakokon bejutó, “ingyen” hő hasznosítása révén érhetünk el megtakarítást.

A termosztatikus szelepek a fűtési energia-megtakarítás legfontosabb eszközei. Biztosítják azt, hogy minden egyes helyiségben pontosan akkora hőmérséklet legyen, amekkorát megkívánunk. Ha a napsütésből, a főzésből, a nagyobb vendégsereg testmelegétől plusz energiához jutunk, a termosztátfej ennek megfelelően leszabályozza a fűtést. Lehetőséget ad a helyiségek közötti hőmérsékletkülönbség létrehozására, a használaton kívüli helyiségek fűtésének kiiktatására, vagy akár fagymentesítő fűtésének beállítására, a hálószoba éjszakai fűtésének visszavételére stb.
Egycsöves átfolyós fűtési rendszerbe termosztatikus szelepet nem lehet beszerelni, mert a sorba kötött rendszerben leállítaná a keringést, itt elõször egy átkötő szakaszt kell beépíteni. Az így kialakított, vagy már eredetileg is egycsöves átkötőszakaszos vagy kétcsöves rendszerbe a megfelelően méretezett termosztatikus szelep beépíthető.
A régi, gyenge minőségű termosztatikus szelepek ma már rendszerint nem működnek, a felújításnál ezzel feltétlenül számoljunk.

 Azokban az épületekben, ahol átkötő szakasz nélküli, vagy más néven átfolyós egycsöves fűtési rendszer (a radiátor tulajdonképpen a strang része, ha elzárjuk, akkor megszűnik a fűtővíz áramlása) épült, a radiátoronkénti szabályozhatóság megteremtéséhez nagyobb átalakítás szükséges. Mivel az ilyen rendszerekben egyetlen radiátor vízáramának megváltoztatása egyidejűleg a többi, vele sorba kötött radiátor vízáramának megváltoztatását is jelentené, eleve nem kerültek radiátorszelepek beépítésre. Itt tehát meg kell építeni az átkötő szakaszokat, és beépíteni a termosztatikus radiátorszelepeket.

A szabályozhatóság megteremtése mellett elengedhetetlen további feltétel az épület fűtöttségi egyensúlyának kialakítása. Nem szabad hagyni, hogy egyes helyiségek a tervezett belső hőmérséklethez képest túl-, mások pedig alulfűtöttek legyenek. Ilyen állapotban ugyanis a lakók nem tudják kellő mértékben igényeik szerint befolyásolni hő-fogyasztásukat. Az egyensúly megteremtése érdekében meg kell oldani az elosztóhálózat hidraulikai beszabályozását, valamint felül kell vizsgálni a rendszer hő-leadóit, és a kiugróan túl- vagy alulméretezettek méretét – akár cserével is – korrigálni kell. A hidraulikai beszabályozás csak a hálózat megfelelő pontjain elhelyezett, arra alkalmas szelepek segítségével végezhető el.
 

 
              







egycsöves rendszer
                                                                                      kétcsöves rendszer  

egycsöves rendszer                                                                                      kétcsöves rendszer

A költségek szerkezete

A távhőszolgáltatásért havonta fizetendő díj két alapvető tételből áll, az alapdíjból és a hő-díjból. Az alapdíj mértéke a hő-fogyasztástól független, és a lakások légtérfogatának arányában kell fizetni. A hő-díj a mért hő-fogyasztással arányos, azonban ennél a tételnél sem célszerű az arányokat teljes egészében az egyes lakások fogyasztásához igazítani. Az épületek közös használatú helyiségeinek fűtését a lakások fogyasztási arányaitól független módon érdemes a tulajdonosok közt megosztani.

Fűtési költségek felosztása

Műszaki szempontból egyszerű a helyzet, ha a fűtési elosztó-hálózat kialakítása olyan, hogy minden lakás fűtése önálló alrendszer, amely az épület fűtési rendszeréhez egy ponton csatlakozik. Ebben az esetben ugyanis a lakások fűtési energiafogyasztása egy mérővel közvetlenül mérhető. Sajnos azonban a fenti rendszerkialakítás a távfűtéssel ellátott lakóépületekben alig lelhető fel, és a meglévő rendszerek ilyen átalakítása legtöbb esetben nem megtérülő beruházás.
Általában a lakások fűtési hő-fogyasztásának külön mérésére nincsen mód, csak az ún. költségosztó készülékek segítségével annak meghatározására, hogy az egyes hő-leadókra a teljes fogyasztás mekkora része jut. Adott időszakra vonatkozó fűtési költségek   megosztásának elvi alapja az, hogy az időszak végén a radiátorokra felszerelt költségosztó készülékekről leolvasott adatokból a megfelelő kiértékelés után megállapítják az egyes hő-leadók fogyasztási részarányát. Végül a fogyasztások arányának felhasználásával oszthatók fel a költségek. A kiértékelés olyan tényezőket vesz figyelembe, mint a radiátor mérete, a radiátor és a költségosztó készülék kapcsolata és a méretezési helyiséghőmérséklet.
A költségosztó készülék azonban egyáltalán nem méri közvetlenül a radiátor által leadott energia mennyiségét. A készülékekről leolvasott, majd a megfelelő tényezőkkel kiértékelt mennyiségek csak arányosak a fogyasztással. Egy lakás radiátorainak költségosztó készülékeiről leolvasott, vagy az abból a kiértékelés után kapott mennyiségből nem lehet közvetlenül meghatározni a szóban forgó lakás fűtési energiafelhasználását, így azt sem, hogy ez az épület teljes fűtési energiafogyasztásának hányad része. Arányokat csak a költségosztóval felszerelt radiátorok, vagy radiátor-csoportok által leadott hő-mennyiségek közt lehet felállítani. A fűtési költségosztás során egy-egy lakás radiátorainak leadott hő-mennyiségét kell az épület összes hő-fogyasztásához hasonlítani, ezért tehát a korrekt költségosztás megvalósítása érdekében mindenképpen törekedni kell az épület minden radiátorának költségosztó készülékekkel való felszerelésére. Sajnos azonban vannak olyan hő-leadók a fűtési rendszerekben, amelyeket nem tudunk költségosztóval ellátni. Ilyenek pl. a fürdőszobákban használatos csőfűtőtestek, de ilyennek számítanak a helyiségeken átvezetett fűtési csövek is, melyek akkor is hőt adnak le, ha a radiátorokat teljesen lezárják. Az ezek által leadott hő mennyisége benne foglaltatik a hő-központban mért mennyiségben. Felosztásukat általában a lakások fogyasztási arányaival megoldhatjuk, ha ilyen hő-leadók egységesen minden lakásban vannak.
A költségosztási rendszer hosszú távon is sikeres működtetéséhez azonban alapfeltétel, hogy teljes lakások semmiképp ne maradjanak költségosztó készülékek nélkül. Egy lakás kimaradása is jelentékeny bizonytalansággal terheli meg a rendszert, a kimaradó lakások (radiátorok max. 10%-a) számának emelkedésével pedig egy ponton túl értelmetlenné válik annak bevezetése. Gondoljunk arra, hogy e módszer alkalmazása a tulajdonostársak nagyfokú egyetértését igényli. Annak érdekében, hogy a rendszert a tulajdonosok minél nagyobb többségének megelégedettsége mellett hosszú távon lehessen üzemeltetni, annak beindítása előtt célszerű tisztázni és elfogadni bizonyos feltételeket. Nevezetesen, hogy miként veendő figyelembe azoknak a lakásoknak a fogyasztása, melyek tulajdonosai eleve elzárkóztak a költségosztók felszerelése elől.

 Amennyiben sikerül a lakások fűtési hő-fogyasztásának a teljes épületéhez viszonyított arányát meghatározni elvileg már semmi akadálya nem volna ezek szerint az arányok szerint felosztani a fűtés hő-díjhányadát. A hődíj légköbméter alapú felosztási rendszeréről való áttéréskor azonban meglepetésként éri egyes lakások tulajdonosait, hogy lakásuk fűtési hő-fogyasztása az eddigi, az épület összes fűtött légköbméterére vett átlaghoz képest nagyobb, s ennek megfelelően fűtési költségei is megugranak. Pedig ez természetes jelenség. Vannak az időjárásnak jobban kitett lakások – a saroklakások több falon át érintkeznek a külvilággal, a legfelső vagy legalsó szinten lévő lakások felülről, vagy alulról nem fűtött terekkel érintkeznek –, mint a közbülső emeletek lakásai. Ebből a szempontból halmozottan hátrányosnak számítanak pl. a legfelső emeleti saroklakások. De további különbségek oka lehet a nyílászárók réstömítettsége vagy a fogyasztói szokások is. Két azonos fekvésű lakás fűtési hő-fogyasztása is eltérő lehet amiatt, hogy az egyiknél a rosszul tömített ablakok miatt jelentős ún. filtrációs hőveszteség-többlet lép fel. Vagy a szabályozhatóság lehetőségével jól élő fogyasztó az erre kellő figyelmet nem fordító társával szemben számottevő megtakarítást érhet el. Ezzel szemben egyes lakások távhőköltségei csökkenni fognak már amiatt is, hogy más lakások által körbevett fekvésük miatt fűtési hő-igényük kisebb. A hődíjakban jelentkező különbségeknek, és az ebből eredő feszültségeknek az enyhítésére helyenként korrekciós tényezőket szoktak használni. Ezek a tényezők a lakások fekvése szerinti százalékos mértékben csökkentik a kedvezőtlen elhelyezkedésűnek ítélt lakások összes fogyasztásból képviselt arányát.
Azokban a társasházi épületekben, ahol pl. egyedi gázfűtés és mérő van, a különféle lakások fűtési hő-fogyasztása és az ebből eredő gázszámla összege között ugyanúgy különbségek lehetnek, mégsem jut eszébe senkinek, hogy a kedvezőtlen fekvésű lakások fűtési költségeit a kedvezőbb helyzetben lévők finanszírozzák.
A költségosztási tapasztalatok azt mutatják, hogy azokban az épületekben, ahol kedvező tapasztalatokkal, folyamatosan működik a fűtési költségosztás rendszere, ott korrekciót egyáltalán nem alkalmaznak. A költségosztó készülékeket nem olvassák le minden hónapban, csak a fűtési időszak végén egy alkalommal. A fogyasztási és a költségviselési arányokat így csak teljes fűtési időszakra lehet meghatározni. Számlákat fizetni azonban minden hónapban kell. Az első évben a havi fogyasztást légköbméter arányában veszik figyelembe. A lakás tulajdonosa számára ez utólagos visszatérítést vagy befizetési kötelezettséget jelenthet.
A költségosztók alkalmazásának második évétől kezdve az előző év tényleges arányait érdemes figyelembe venni.

 

Tatabánya, 2010. augusztus


Menü Aloldalak Főoldal Társasház-versenyszabályzat Pályázati felhívás Pályázati adatlap Egyéb Videóink Újváros Dózsakert Bánhidai ltp. Sárberki ltp. Gál István ltp. Óváros Kertvárosi ltp. Erőműi ltp. Cseri ltp. Gy.I.K. Hírek Magunkról Galéria Letöltés Kapcsolat Ideart Az oldal 214.11895752 ms alatt készült el. Felhasználó: vendég